Bolgár irodalmi napok Debrecenben
(Cikk 1975.április 25-én megjelent Hajdú-Bihari Naplóból)
Május 25-27. Között bolgár irodalmi napokat rendeznek
Debrecenben. Május 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg
a Pedagógus Művelődési Házban Égerházi Imre és Madarász Gyula festőművészek
tárlatát. A két művész bulgáriai tanulmányútja során szerzett élményeit
mutatja be a kiállításon.
Május 26-án, hétfőn délután A baracktolvaj című filmet
vetítik a Művész moziban, ugyanebben az időpontban a Déri Múzeum rendezésében
tudományos tanácskozás kezdődik a Hazafias Népfront klubjában. M.
Nepper Ibolya Fehér Géza bolgár vonatkozású kutatásait elemzi, dr.
Kilián István Ivan Vazovról, a bolgár Jókairól tart előadást, dr.
Dankó Imre a bolgár helytörténeti kutatásokról ad ismertetést. Még
ezen a napon a filmklubban kiállítás nyílik Vencsellei István fotóművész
bolgár tárgyú képeiből, később a Művész mozi előterében dr. Sztojan Radev,
a Bolgár Kultúra igazgatója bolgár irodalmi és könyvkiállítást nyit meg.
Este 7 órai kezdettel magyar-bolgár irodalmi estet rendeznek.
Május 27-én, kedden
délelőtt Tosó Doncsev, a Bolgár Kultúra munkatársa rendhagyó bolgár irodalomórát
tart a Kossuth Gimnáziumban. Este 6 órai kezdettel dr. Kszenia Fileva orvosnő
a bolgár nők helyzetéről tart előadást a Horváth Árpád Művelődési Házban.
Az
Alföld c. folyóirat júniusi számában bolgár írókat,
költőket mutat be.
A bolgár irodalmi napokra Bulgáriából
küldöttség érkezik Debrecenbe. A bolgár művészdelegáció
tagjaival a megyei kulturális élet képviselői és Debrecenben élő művészek
kedden este a Hazafias Népfront klubjában találkoznak.
Vissza a lap tetejére .:.
- - -
Képek Sumenről
Égerházi Imre és Madarász Gyula kiállítása
(Cikk az 1975. június 7-én megjelent Hajdú-Bihari Naplóból
-
Bényei József írásában)
Két debreceni festőművész elment
sumenbe, bulgáriai testvérvárosunkba, ott töltöttek
egy hónapot s próbálták megkeresni a város lelkét. Saját
élményeimmel is szembesítem alkotásaikat, amikor a választ megfogalmazom
a kérdésre: megtalálták-e igazán. Azt hiszem megtalálták. S úgy
adták vissza alkotásaikban az élményeiket, hogy látásmódjuk,
alkotási módszerük valamennyi tárlatlátogató számára
elevenné teszi Sument, akár jártak ott valaha, akár
sem a nézők.
Nem a házak, utcák pontos rajzát kerestem. A város
történelmét átívelő és megőrző sajátos arculatát,
ahogyan az időszámítás előtti koremlékeitől századról
századra vigyázza az idő egybefonódó síkjait. S viseli nem csak az idő
jegyeit, hanem népekét is, bolgárok, törökök, magyarok tették hozzá
Sumen kultúrájához a sajátjukat s lett a város látványban, tartalomban
egyaránt gazdag.
Azért ismerek talán képeikben saját élményeimre,
mert nemzedéktársak vagyunk s közös emberi, történelmi
tapasztalat vezette a szívet és a szemet a rácsodálkozás
pillanataiban? Nem tudom. De a török temető, a Hodzsa háza, a Kossuth Múzeum,
a preszlávi romok, a madarai sziklák, a máshol nem található különös utcák
hangulata úgy élt bennem is, ahogyan most megidézve látom őket ezeken a
képeken.
Madarász Gyulát odakinn is elsősorban a házak, utcák
ritmusa foglakoztatta, s lenyűgöző gazdagsággal tárja
fel a jellegzetes sumeni épületek, kis utcák hangulatát.
S azt sem tagadja le, hogy egy alföldi ember jár
a bolgár város utcáin, ismerősen villannak elénk
régebbi nánási, böszörményi házainak mozzanatai.
Magával vitte szemléletét s szerencsésen ötvözte
egyben ottani élményeivel itthoni világát.
Nem a felismerhetőség egyszerű élménye ragadja meg
a nézőt, hanem a rendkívüli színérzékenység, a finom
hatások, a játékos, mégis mélyről fakadó festői megoldások.
Hangulatokat ábrázol, más műfaj nyelvén szólva elégiák
és dalok ezek a képek Sumen felismert lelkületéről.
Hogy mennyi gazdagság, játék, hangulat rejtőzik egy-egy
épület látszólag monoton ritmusában, azt bizonyítja
többek között a Ház a Vitosán, a Ház a Kossuth utcán,
a Hodzsa háza, a Rakovszki utca időt és teret átívelő derűje, harmóniája.
Szűk-e vagy sem az észrevett, meglátott és megfestett
világ, nem érdemes vitatkozni rajta. Madarász az utcákban,
házakban ismerte fel a város lényegét, ez áll legközelebb hozzá, ezt
adta hát vissza tizenegy művében. Az elmúló régi szépségekhez kötődő
nosztalgikus viszony éppúgy jellemző gvasaira, akvarelljeire, mint a
derűk, a harmónia, a tisztaság.
Égerházi Imre szélesebb skálán dolgozik, mind a meglátott
és megfestett valóságanyagot, mind a műfajt illetően.
Különösen megkapók, atmoszférájukban, összhatásokban igen szépek nagyméretű
színes monotípiái. Közülük is elsősorban azok, amelyeken nem elégedett
meg a látvány visszaadásával, hanem motívumokból, parányi hangulatokból
szintézist teremtett, egymás mellé vetített idő és tér-síkokat, elemeket
s a finom absztrahálás módszerével teremtette újra az élményt. Ilyen
a sumeni török temetőről, Madaráról, a száradó kucsmákról készült monotípiája,
ilyen a 600 év I. című alkotása. Bátran, de nagyon színesen és árnyaltan
játszik az elemekkel, úgy vélem, sumeni élményei sokban gazdagították
egész festői módszerét, kifejezését.
Hét olajképén a szigorú szerkesztés, a tiszta formák
és hangulatok ragadnak meg. Közülük is kiemelkedik a
Naplement, amelyen legjobban sikerült a természeti valóságot művészi
valósággá átlényegítenie. Mi teszi? A képekben gyönyörködő néző egyszerre
érzi a tenger hatalmas erejét, a letisztult formák időtlen hangulatát,
a meseszerűvé növekvő elemek gazdag, fantáziadúsan megformált funkcióját.
Égerházi - ahogy vallomásában írja -, a bolgár költészethez
is közel került, s nem lehet véletlen, hogy alkotásai egy-egy
ismert bolgár vers hangulatát is idézik. Nyitott szívvel
és szemmel kapaszkodott a tájba, s többet tud megmutatni
belőle, mint ami egyszeri látásra bennünk megmarad. Kollektív tárlatokon
is láttuk már sumeni ihletésű képeinek egy-egy darabját,
így összegyűjtve az alkotó egyenesvonalú fejlődését bizonyítják.
A Pedagógusok Művelődési Házának nagyterme nem ideális
kiállítóhely. A bolgár irodalmi napok debreceni rendezvénysorozatának
azonban még így is ez a kiállítás marad egyik legértékesebb eleme.
Két debreceni festő elindult Sumenbe, s elhozta nekünk
testvérvárosunk hangulatát, atmoszféráját, lelkületét. Nemcsak a barátságot
erősítik vele, hanem saját művészetüket is.
Vissza a lap tetejére .:.
- - -
Tanulmányutam során lenyűgözött a bulgár táj szépsége,
a hegyek, a tenger, az emberek szívélyessége, a ma is
látható nagyszerű építészeti emlékek, a történelmi múltban
szabadságukért életüket adó hősök küzdelme - hogy csak
a költőket említsem - Hrisztó Botevtől Geo Milevig.
Csodáltam a jelent formáló, a nagyszerű
jövőt építők lendületét, eredményét és a művészeket,
akik mind ezeket megfestették vagy megénekelték.
Különösen
nagy élmény volt számomra a bulgár költészet megismerése,
ebből is elsődlegesen a népköltészet és Atanasz Dalcsev
lírája, aki érzéseit sohasem önti az első indulatszóba,
hanem az értelem hálóján átszűrve zárja szavakba. Elég
Bulgáriában készített képeimre tekinteni és máris adott,
hogy a sok nagyszerű lírikus közül miért éppen Dalcsevet
szeretem legjobban, s mi az, mit alkotó művészetéből
kamatoztattam.
ÉGERHÁZI IMRE
festőművész
- - -
Vissza a lap tetejére .:.
|