|
       |
|
|
Kritikák, méltatások „Konok magyarság” Világszerte (Japántól Amerikáig) a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep az egyik védjegye a hagyományőrző kortárs magyar festészetnek a ma is működő alkotótáborok között. Hogy emblémává válhatott (s a határon túli magyar alkotók hazatalálásának és találkozásának helyévé már az átkosban is), abban meghatározó szerepe volt vezetőjének, az idén 85 éve született, kilenc éve balesetben elhunyt Égerházi Imrének. Halála óta (egyik fiának, a festmények világára zenei anyagokat is építő Djabe zenekar élén álló Égerházi Attilának köszönhetően) már több mint tíz tematikus országjáró tárlat s a hozzájuk kapcsolódó katalógusok sora gondoskodik az emlékezet ébrentartásáról. A művészi jelenlét állandó helye a hajdúhadházi Égerházi-emlékház, annak anyagát még a festő állította össze s hagyta a városra (2008 óta felújítva várja a látogatókat a Holló László-emlékszobával együtt). Az új anyag (Paraszti világ és népművészet – Égerházi Imre alkotásainak néprajzi inspirációi) egy része az emlékházé, de különlegességét a számos magángyűjteményből és adományból válogatott képek együttes látványa jelenti. A pointilista technikát realista keretben alkalmazó, szecessziós dekorativitással társított s lírai-ex-presszív tartományokkal feltöltött képek erejét a sűrű motívumháló ellenére is jól megoldott absztrahálás adja. Égerházi konok magyarsága érvényesült erdélyi, alföldi, európai utazásairól számot adó, történelmi, emberábrázoló vagy irodalmi inspirációjú, s még a hitvilággal kapcsolatos művein is.
Magyarsága nem múltunk és néphagyományaink jeleinek megörökítése, de sorsmegélő lényeglátása, katarzis utáni állapotrögzítése, hivalkodásmentes festői jelenléte miatt hiteles. A népmesék és balladák festményátiratai (képünkön: Sós Pista találkozása Bende Julival) is erről tanúskodnak: az ábrázolt dologgal való egylényegűvé válásról, a belső melegségről, de a derű fájdalomgyökereiről is. Vitéz Ferenc |
