Égerházi Imre Gyergyószárhegyről

Ha kiejtjük a Nagybánya helységnevet, azonnal a nagybányai festőkre gondolunk; egyébként, ha nem lettek volna ott annak idején a festők, Nagybánya ma egy kisváros neve lenne csupán. Ugyanez vonatkozik Szárhegyre is: ha Zöld Lajosék, Gaál Andrásék, Márton Árpádék nem létesítették volna ezt az alkotótábort, mi feltehetőleg nem is tudnánk ennek a településnek a létéről. Ennek a kis településnek ez a tábor egy olyan lehetőség, szerintem, amely európai rangra tudja emelni - persze, abban az esetben, ha ezt a tábort folyamatosan tudják működtetni a továbbiakban is. Mindenképp nagyobb hírverésre lenne szüksége a művésztábornak és községnek egyaránt. Amúgy a lehetőségek erre megvannak, hogy a televízióban, rádióban, az írott sajtóban az eddiginél nagyobb fokú népszerűsítést kapjon. El kellene készíteni a község történetét, az alkotótábor múltját és jelenét bemutató, ismertető kiadványt, és ezt természetesen minden magyar kulturális intézménynek, a turizmussal, idegenforgalommal foglalkozó társaságnak el kellene juttatni. Én véletlenül cseppentem bele a Magyarország Turizmusáért elnevezésű szervezetbe, s így sikerült Gyergyószárhegy nevét felvétetnem a szervezet programkínálatába. Ez azt is jelenti, hogy majdminden turizmussal foglalkozó magyarországi szervezet listájára előbb-utóbb felkerül ez a település. Hát többször is láttuk, hogyan húznak el a magyarországi buszok a szárhegyi kastély mellett, nem tudják, hogy meg kellene látogatniuk. Már több ízben is elmondtam, de megismétlem: csodálom azokat az embereket, akik ezt a tábort létrehozták, csodálom azt a képzőművészeti anyagot, amit itt sikerült megőrizni, adja Isten, hogy a következő évtizedek próbáját is kiállja, mert ezekre a gyűjteményekre mindig leselkedik valami veszély. Amíg dolgozni kell, cselekedni, sehol senki; aztán mire elkészül, azonnal megjelennek a haszonlesők, rögtön "okos" ötletekkel állnak elő. Én nagyon jól érzem itt magam, nagyon szeretem az erdélyi tájat, az erdélyi embereket, azokat a kollégákat, akiket itt megismerhettem. Persze, különböző kiadványokból, katalógusokból számos erdélyi alkotóról tudok, s a lehetőségeink szerint többet közülük meg is hívunk a hortobágyi alkotótáborba. Csak köszönettel tartozom azoknak, akik ide meghívtak.

Égerházi Imre
2001.


Vissza az életrajzhoz