Égerházi Imre búcsúzó alkotás.
Pannó a hajdúhadházi városháza előterében.
Avatóbeszéd a millenniumi ünnepségen, 2000. augusztus 19-én.
A pannót méltatta: Székelyhidi Ágoston


Hajdúhadház nemcsak ünnepli a magyar millenniumot, hanem gazdagítja is a nemzeti megemlékezés alkotásainak sorát. A városi ünnepség középpontjában Égerházi Imre pannójának avatása áll. Ez a mű úgy kötődik a nemzet történelméhez, hogy a város és a hajdú népesség sajátságos hagyományát is megörökíti. Nevezetesen az 1849-es debreceni csatát ábrázolja, a szabadságharc egyik utolsó kísérletét a függetlenség kivívására. Bizonyos, hogy a magyar állam élete és biztonsága ezer éve a függetlenségen múlott és múlik. Nálunk a függetlenség nemcsak egyéni és közösségi magatartást, hanem a nemzet megteremtett értékeinek védelmét, az értékteremtés folytonosságát is jelenti. Ezért becsüljük különösen magasra a függetlenséget, ezért övezi a hősiesség és az áldozatosság legendáinak fényes köre. Ilyen legenda fűződik Hajdúhadházhoz és környékéhez is.
Ez a legenda a magyar szabadságharcosok és az ország függetlenségére törő osztrák-orosz hadsereg között 1849. augusztus 2-án zajlott ütközetből merít. A szabadságharcosok akkor már utolsó csatáikat vívták. Itt, Hajdúhadház és Debrecen környékén a többszörös túlerővel nem is a győzelem, hanem csak a feltartóztatás, az időnyerés céljával és reményével szálltak szembe Nagysándor József tábornok katonái. Mégis tudatosan vállalták a harcot, az áldozatot. A történelem ezt a vesztes, de hősies és magasztos hadi tettet nevezi debreceni csatának.
Égerházi Imre kisiskolásként hallott először a debreceni csata legendájáról szülővárosában, Hajdúhadházon. E legenda szerint a magyar tisztek egy csoportja a város határában a Zöldág Fogadóban készítette a haditervet. Ceruzavázlatok igazolják, hogy az eszmélkedő fiúban valamikor 1940 tájt megfogant a megjelenítés szándéka. Több és többfajta változat után most, a magyar millennium éveiben Égerházi Imre beteljesítette emberi és művészi célját. Így aztán a nagy léptékű pannó összegező, érett szemléletre épül.
Nem szokásos csatajeleneteket látunk itt. Égerházi Imre a nemzeti függetlenség hősies és áldozatos védőinek legendáját fogalmazza meg a festészet nyelvén. Ez a megfestett legenda a debreceni csata szabadságharcosait idézi fel úgy, hogy a hiteles vonásokat jelképes elemekkel társítja. Végtére is a legendává válás folyamatát magát fejezi ki - azt, ahogyan a személyek, a helyszínek, a tárgyak, a dolgok átszellemülnek, majd a nemzeti közösségi emlékezetben lelki, erkölcsi jelentések hordozóivá emelkednek.
Fekvő alakú, szimmetrikus osztatú felületen helyezi el a motívumokat. A felső sávban a helyszínt jellemzi, a hajdúhadházi Zöldág Fogadóval és a debreceni Református Nagytemplommal. A középső mezőben csoportosulnak a főszereplők. Nagysándor József tábornokot a hajdú katonák, a debreceni vörös pántlikások, a székely lovasság, a Hunyadi gránátosok és a lengyel légiósok tisztjei veszik körbe. Ezt a mezőt és az érintkező alsó mezőt kiterjedt alakzat uralja: a valóságos farkasfogas, árpád-sávos, címeres jelvények jelképes történelmi egységbe tömörülnek. Érdekes kiemelt párként tűnik fel Nagysándor József és az oroszt hadvezér, Paskievics herceg alakja. Ezek a kiemelt alakok egymás ellentéteként, ugyanakkor egymás viaskodó egyensúlyaként jelennek meg.
Égerházi Imre elhagyja a fölösleges részleteket. A jelképessé formált arcok, alakok, épületek mellett épp csak korrajzi utalásul szerepelteti a csata pusztító tűzfelhőit, az összetört ágyúkat, a tépett és perzselt zászlókat. Így egyetlen részlet sem vonja el a figyelmet a jelentések összességéről.
Szervesen illeszkedik a művészi szándékhoz a pannó síkba rendezett felülete és tartózkodó, nemesen egyszerű színvilága is. A hatás emelkedett és megrendítő azonosulást kelt - ezt a hatást méltónak érezzük a hősies és magasztos nemzeti legendákhoz. Égerházi Imre ezzel a pannóval együtt gazdagította saját életművét, szülővárosát és a magyar millennium ünnepi alkalmát.

Székelyhidi Ágoston
2000. augusztus 19.


Vissza az életrajzhoz