Néprajzi emlékek képeken és pódiumokon

Égerházi Imre festőművésznek a népi múlthoz kötödő témájú képeit állították k a Medgyessy Emlékmúzeumban.

Debrecen. Rendhagyó tárlatot rendezett a megyei múzeumok igazgatósága a művész legkisebb fiának cégével közösen a Medgyessy Emlékmúzeumban. Ezúttal a termekben nem csak a képekben gyönyörködhet a látogató, hanem azok előterébe több néprajzi tárgyat is elhelyeztek részben alacsony pódiumokon. Ahogy a tárlatot megnyitó Lovas Kis Antal néprajzkutató fogalmazott: ezzel egy közel 200 éve különvált „szekértábort” kapcsoltak újra össze. Akkor figyeltek fel ugyanis arra, hogy az alsóbb néprétegek eszközkészlete olyan sajátos plusz tartalmakat hordoz, amiből a „magasabb” kultúra is meríthetne. Ezt a kettősséget jól egyesíti Égerházi Imre képein, hiszen maga is szegény sorból, egy egyszerű hajdúhadházi családból jutott a debreceni városi kultúrába, így jobb reprezentánsa nem is lehetne egy ilyen kapcsolódásnak. Emellett családja erdélyi gyökerei, a munkájukért nemesei oklevelet kapott képíró ősei hitvallása is ott vannak képein.

A tárlaton megjelenteket Lakner Lajos a Déri Múzeum igazgatója azt emelte ki, a kiállítás arra is jó, hogy megtapapasztalja a látogató, a valóság a képeken hogyan alakul át egy másik világban. Filep Miklós a megyei önkormányzat intézményfenntartói főosztályvezetője arra emlékeztetett, hogy legutóbb 1999-ben állították ki a 9 éve elhunyt festőművész képeit a Medgyessy Emlékmúzeumban, és annak a tárlatnak az anyagából ezen a kiállításon is látható néhány kép. A megnyitót a művész legkisebb fia, Égerházi Attlia vezette Djabe együttes rövid koncertje zárta. A tárlat hétfő kivételével, június 13-ig látogatható.

Égerházi Péter
újságíró


A kiállítás megnyitója


A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

A kiállítás megnyitója

Vissza