|
       |
|
|
Hatalmas érdeklődés
kísérte Égerházi Imre emlékkiállításának megnyitóját
Budapesten, a Bolgár Kulturális Intézetben. Dr Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójának teljes megnyitó szövege
Hölgyeim és Uraim, kedves vendégek! Őszinte tisztelettel és szeretettel idézem Önöknek Égerházi Imrét és az Ő művészetét. De talán nem is jó ez a kifejezés, hogy idézem. Talán helyesebb azt mondani, hogy köszöntöm Őt itt közöttünk, hiszen az alkotónak épp ez a csodálatos ajándéka - küzdelmes életút után - , hogy műveiben tovább él és élőnek tekinthetjük mindaddig, amíg a műveit a közösség tiszteli, szereti és rajta keresztül képes felidézni az alkotó emberségét is. Azt, hogy Égerházi Imrét tisztelik és szeretik, azt hiszem, hogy ezt tökéletesen bizonyítja az, hogy ennyien vagyunk itt. És azt, hogy őt miért szerették, talán épp ez a kiállítás segít megfejteni, hiszen, ha megnézik ezen a falon a kiállított képek sorozatát, akkor azt láthatják, hogy őt nagyon izgatta a táj, amit látott. Nagyon izgatta az ember által a tájhoz kapcsolódó épített környezet. Azonban minden képen átsüt a szeretet. Az, hogy nem egyszerűen csak rajzolási feladatnak tekintette, hanem meg akarta érteni azt az üzenetet, amit közvetíthet attól a néptől ide Magyarországra. Egyáltalán, az úti élmények emberi tartalmát kívánta megfogalmazni. Nagyon izgalmas festői vállalkozásként, mert ezeken a képeken nagyon feszített, szorított tér látható, tehát ez adja meg a képek dramatikáját. Rendkívül izgalmas, hogy a festményeken hihetetlen komoly szerepe van a vonalaknak, hiszen a kontúrok itt képépítő elemként vannak jelen. Nem egyszerűen csak színeket választanak el, hanem ezek a színek szinte monokrómok, de a monokromitásban is rendkívül sokfélék. Ettől ez az izgalmas feszültség, az oldódó szeretetben, oldódó közvetítés, úgy hiszem, hogy az érzelem és az értelem, a beszámolási szándék és az élmény felidézésének egy csodálatos összhangját fedezhetjük fel. És, ha megtetszenek nézni a képeket, zömében nincs rajtuk ember, mégis azt érezzük, hogy itt van az ember a maga munkája által, az általa teremtett környezet képviseli őt és nincs hiányérzetünk. Nem arra gondolunk, hogy ez egy teljesen kilúgozott világ, hanem most éppen bementek a házba, vagy befordult egy ember az utcasarkon. A lényeg az, ami maradandó az ember tevékenységének nyomán, például ezek az épületek, amelyek játékos, nagyon izgalmas, dekoratív formákat képviselnek a képen. Lehetne tovább is mondani, de valahogy száraz lenne a dolog és higgyék el úgy van: ha az ember egy barátot és a közéletben egy nagyon komoly szerepet vállaló alkotót, és egy nagyon komoly életművet ránk hagyó alkotót kíván bemutatni, akkor mindig szeretne nagyon emelkedett szavakkal, nagyon sok szépet mondani, de mindig csak dadogás lesz belőle. Mert hát a szó nem ér fel azokhoz a művekhez, amiket itt láthatunk, hiszen ezek a művek örökkévalóak - számomra legalábbis - , s a szó pedig elszáll. Tehát ez a kettő talán képes
arra, hogy fölidézze Imre bácsit, aki nagyon-nagyon termékenyen
dolgozott, felelőséget érzett azért, hogy a művek megszülessenek.
Mindemellett volt ereje és energiája, hogy a kollégáira is gondoljon,
művésztelepeket szervezzen, nemzetközi levelezést folytatott,
hogy a hazai művészetnek legyen nemzetközi kontaktusa, hívjanak
ide alkotókat és menjenek alkotók (ő is így került ki Bulgáriába). Köszönöm, hogy meghallgattak!
|
