A díjazott művészeti tevékenységét segítő anyagi támogatás jobb helyre nem is kerülhetett volna, mint az ötgyermekes hajdúsámsoni Hadházi család második gyermekéhez Balázshoz. A sors kiszámíthatatlansága, hogy nagyapja hajdúhadházi születésű és osztálytársa volt az elemiben Égerházi Imrének. (Balázs családi neve ebben a helyzetben ugyancsak érdekességnek számít.) Természetesen nem ezek miatt kapta meg elsőként az ösztöndíjat, sokkal inkább fantasztikus tehetségéért.


Hadházi Balázs

A hajdúsámsoni fiút az állatok szeretete vezette a rajzoláshoz, amit később felváltott a formázásra. Ebben nagy szerepet játszott az iskolai kerámia szakkör, ahol rövid idő alatt kiderült, hogy kivételes kézügyességgel rendelkezik. Emellett már első osztályosként nyerni kezdte a rajzversenyeket. A gimnáziumban Buka László irányításával fejlődött tovább, és két év alatt több országos középiskolai református versenyen szerzett első helyet vagy különdíjat. Ezek némelyikén a kézügyessége mellett a kreativitását is bizonyítania kellett. Balázs nagyon szereti az ősi magyar hagyományokat, kedvence a népművészet, ami jól tükröződik kerámiáin és kisplasztikáin is.

Égerházi Péter

Vissza