Immár harmadik éve, hogy ketten megosztva érdemelték ki az Égerházi Imre-ösztöndíjat, melyet a 2001-ben elhunyt festőművész emlékére alapítottak örökösei. Az ösztöndíjat a Dóczy Gedeon Gimnáziumban az előző tanévben legkiemelkedőbb eredményeket elérő diákok kaphatják.

Idén a 8. a osztályos Makleit Fanni, illetve 9. c-be járó Turányi Szilárd Benjamin kapta a további fejlődésüket elősegítő, alkotásra ösztönző anyagi támogatást. A kedden délelőtt, az iskola dísztermében ünnepélyes keretek között Égerházi Péter adta át az elismerésről szóló okleveleket.

Égerházi Péter

9. Égerházi Imre Ösztöndíj átadás
2013. szeptember 10. kedd, délelőtt

-a 10. alkalom, 2014 ősze:
Lekics Liliann, Hadházi Balázs és Papp Tibor alkotásainak kamarakiállítása (terv)

A díj mindenkori odaítélése mindig nagy talány, „vabank”, vagyis: „minden vagy semmi”.
A jövőt célozzuk meg vele ugyanis, ami maga a nyilvánvaló rejtély számunkra.
Rejtély az idei díjátadás „következménye” is, mely évek múltán lesz csak igazán tapintható…,
hogy jó helyre sikerült-e adni a díjat, vagy elhal a díjazottban a nagyszerű lehetőség.
Volt ilyen is és olyan is az elmúlt 8 évben (9 személy kapott díjat eddig),
s éppen ezért jövőre már hárman is (!) megmutatják addigi alkotói útjukat a Dóczy közönsége előtt, utána jöhet még majd a többi is!

Az idei díjazottak, az idei reménység: Makleit Fanni (8.o.) és Turányi Szilárd (9.o.),
vagyis kettős-páros díjátadó, tettünk már ilyen (3 alkalommal is) gesztust máskor is.
A remény díjátadója tehát ez, hogy mindketten folytatják majd tovább
a látható alkotói vénájukból adódó folytonos alkotói keresést és szorgalmas megvalósítást.
A most kiállított válogatott alkotásaik nyíltan mutatják, hogy úton vannak efelé, ezért is e díj!

Fanni: Dóczys újság borítólapja
             Megyei Rajzverseny 2. helyezése-betegen!
            Egyéb országos versenyek díjazottja, stb.

Szilárd: digifoto-és rajzszakkörös is,
              még betegen is ott van, nagy-nagy „kereső”, figyelő, kísérletező fiú
              Megyei Rajzverseny résztvevője, stb.

Hála az Ösztöndíj-alapítóknak, s adományozóknak!

Debrecen, 2013 ősze
Buka László

 

 


Buka Lászlóval

 

Vissza